Vince és Luca élete

Új bejegyzést érdemel, hogy Luca jó kis breakdance formában gyakorolja a forgást. Inkább a hátáról a hasára kepeszt, hogy lásson. Néha azért sikerült ide is oda is, de inkább csak nyújtott lábbal hajlong a hátán fekve és ha oldalig eljut, onnan visszahuppan:) És ha meglát közben minket, hangosan vihog!! Édes nagyon. De ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy micsoda jófej kislány! :)

Az éjszaka már egészen rendben volt, kétszer kelt, másodjára kissé tombolt apa után, de aztán magához tért. Jól kiizzadt, úgyhogy ment lefelé a láz.

Reggel viszont szegény, most már meg kell jegyezzem, hogy mindig ez van, a nagy izzadás után szomjas volt, bevágott két nagy pohár almalevet, egy perc alatt, aztán meg jól kihányta... másodjára is hányt, akkor épp tisztába tettem és mondta, hogy hapcizni fogok:) de láttam, hogy nagyon nyeli a nyálát, úgyhogy gyorsan inkább a parkettára irányottam, hogy oda menjen a cucc, ne a szőnyegre.

Most pedig újra elaludt...

Na, most már nem kezdek új bejegyzést, de ma, 14-én még mindig nem százas Vince. Tegnap kijött rajta fene nagy takonykór, és ez mára elfajult. Ügyesen fújja az orrát, de nem szívesen... de én nem értem, hogy hogyan van az, hogy most, hogy beteg, ma már a második alkalommal nem alszik délben. Ma mondjuk igaz, ami igaz, be volt dugulva az orra, de hogy egész nap bírja 30perces alvással! Máskor meg ilyenkor, ha nem beteg, 4körül kidől a kanapén. Remélem, azért lassan túlleszünk ezen és visszatérünk a normális kerékvágásba. Így a Luca napjai is tök mások, nem tudja, mi van!

Nos, hát a hétvégi szentendrei kirándulást úgy tűnik, egy komoly kis vírussal fűszereztük... Vince már tegnap gyanúsan meleg volt délben, de arra fogtam, hogy kissé túlöltöztettem, a reggeli hűvös után. Még az sem tűnt fel, hogy a szokásos 1órái déli alvás helyett már 12kor ágyban volt és nem sokkal utána aludt. De aztán már feltűnően forró volt és a szokásos 3 óra helyett csak 1 órát aludt - lázas. Pont mint Gergő. Semmi egyéb panasz nincs, de nagyon rossz látni, mikor beteg a gyerek... az éjszaka már igazi káosz volt, első ébredés 11kor, majd 2 körül egy hosszabb, átjött az ágyunkba, de ott sem találta a helyét, végül csak a saját szobájában tudott még aludni - persze nem tovább, mint a szokásos bioritmus - hajnali 6 óra pár perc...

Persze ma Luca is felkelt már jó korán, úgyhogy reggeltől folytonos kettős üzemben voltam. Nem vagyok ehhez hozzászokva:)

Vince szegény, nem elég, hogy lázas, úgy tűnik, nem tudja emészteni a szőlőt, mert nagyon megy a hasa tőle. És annyira piros a feneke, mint már rég. Szegényke pedig ehhez a kúptól meg a lázcsillapító sziruptól folytonos hasmenésben van:( Mivel mást nem is nagyon evett ma, a végére már csak atomrobbantás maradványai jutottak a gatyába - már bocs, hogy ilyen mélységig taglalom a témát. Sőt, már éjszaka is öklendezett egyszer ("köhögtem"), de délután is, és akkor jött is kis cucc. De még ezek miatt nem aggódom, tényleg a gyógyszerekre fogom.

Réka is mondta, hogy Gergőnek is ugyanez volt, ő ugye a vírusgazdánk, és hogy nem sokat aludt G. Na, hát Vince ma minden rekordot megdöntött. Ő, aki lázasan egész napokat alszik, ma 11kor már folyton ásítozott, felvittem aludni. Persze mikor máskor kell a fehérvári katasztrófavédelmi szirénát kipróbálni, mint akkor? :) Mindenki teljes parában volt, Luca inkább, de Vince is sírt, és mivel utána egy gépi férfihang bemondta, hogy mi van, folyton kérdezgette, hogy mit mond a bácsi. Nagy nehezen elpilledt, majd 30perc múlva felkelt, hogy jön játszani. És ennyi volt az alvás! Utána itt kókadozott, ásítozott, próbáltam a kanapén elaltatni, de minden hiába, csak játszani akart...  Végül már mindent játszottunk ma: vonatoztunk, legóztunk, rajzoltunk, gyurmáztunk, épp csak a vízfesték nem került elő, amit szintén vészhelyzetekre tartalékolok (pl. apaelmegydolgozni-para)

A láza meg sem mozdul, vagy 38 vagy 38,5, vagy talán csak rossz a lázmérő, és ezt a két értéket méri?!

Na, reméljük a legjobbakat, Gergőnek 3 napig tartott, eszerint holnap vége. Biztos, ami biztos, azért mivel csütörtökön elmentünk a Manótára, terjesztettük a városban a kórságot...

Cserébe, a megszokott jó késői elalváshoz képest este 8kor már lent voltunk, két alvó gyerekkel az emeleten!!!

és még egy: azért mégis megnyugtatja anyai lelkemet, hogy tegnap, a nagy betegség első estéjén velem akart aludni a gyerekem! :) mégsincs itten minden veszve!

Hétvégén nagy rokon- illetve barátlátogatásokon vettünk részt. Most már megfogadtuk, hogy a következő pár hétben nem utazunk sehová hétvégére, legalábbis ottalvósra, mert ez már annyira fárasztó, minden hétvégére egy regimentnek való ruhát bepakolni (jó időre, rossz időre, esőre, fagyra, kánikulára), majd vasárnap mindent ki, és mehet a mosásba... szóval most maradunk egy időre!

Vince agressziója látványosan múlóban! Hálistennek! A hétvége újra nagy kihívás volt ilyen szempontból, mert Rékáékhoz mentünk, 2 kis barátunkhoz, Marcihoz és Gergőhöz. Vince a tanultakhoz tartotta magát, inkább óbégatott nekik, hogy hagyják a játékot, nem bántotta őket. Persze egy homokbeszórás és pár próbálkozás volt, de ez a korábbiakhoz képest ugyebár semmiség!

Bár nem szívesen hagyjuk így, de szombaton a délutáni alvás is kimaradt, mert a hétvégi programot Kálmánbácsiéknál kezdtük, ahol ott volt a Mama és a Papa is, és ekkora öröm mellett nem volt idő aludni.

Vince pedig újabban nagyon mesélni próbál, pl. Balázsnak minden délután elmeséli ("apa, képzeld el, mit mondott Bence a játszón!"), mi történt velünk aznap. Általában csak a fent idézett mondat hangzik el valamilyen formában, azt hogy valójában mit mondott, azt nekem kell elmondani. De a szándék és a bevezető szöveg megvan.

Ma pedig azt hiszem teljesen ledöbbentettük Beát, a volt kolleganőmet, aki pici babával van otthon, hogy milyen egy nagyobb gyerek a házban... Vincének sokadik kérésre, majd utasításra sem volt kedve abbahagyni a drága hifi/dvd kóceráj kapcsolgatását, pl. Meg úgy ugyebár egész nap rohangászni kellett utána... Bár nem is akar több gyereket, azt hiszem, elgondolkodik, hogy hogyan nevelje gyermekét, hogy nehogy Vincéhez hasonlítson:)

Ha már a címben szerepel Luca is, róla is írok végre. Csak azért így ímmel-ámmal, mert amúgy neki is papírformátumra írok, de majd ha betelik, akkor ő is a XXI.századi naplóírásé lesz:)

Itt van ő, amint őszi sapkákat próbálunk, Annus és Vince örökségéből, bár úgy tűnik, ez őszre kissé szűk lesz:)

szóval Luca a világ legtündéribb kisbabája, igazából nem lehet rá panasz, olyan, mint amire Vince egész pici babakorában vágytunk (3hónapos koráig éjt nappallá téve sírt...): jól elvan, nem sír, csak ha valóban gondja van, alszik éjjel is (fölkel ugyan egyszer, de az egy kb.15 perces, pusztán szopiból álló ébredés). Tipikus második gyerekként szerintem a mottója, hogy örül, hogy él. Ennek megfelelően nem veszi zokon, ha állandóan ledobom szinte, mikor Vince valami bolondságot csinál és meg kell menteni az életét. Vince a Luca életének abszolút hőse, ha megjelenik, vagy csak a hangját meghallja, fülig ér a szája. Ez a folyamatos vigyor akkor sem tűnik el, amikor Vince (sajnos rendszeresen) fejbevágja, hasonnyomja, megrugdossa. Továbbra is hős marad Luca szemében. Azért mikor a fejét megharapta és látszódtak a fogai rajta, akkor nagyon sírva fakadt.

Annyira rendes baba, hogy reggel is jó sokáig alszik, vagyis így van idő ebédet készíteni, Vincével lenni, mosni-vasalni, stb.

Pelusbarát kislány, nem szerződött egyik pelenkagyártó céggel sem, mint Vince tette, mert kb. 3-4 naponta pakolja tele a bugyrot, akkor viszont gyakran a ruhákat is áztatni kell:)

Gyakorta szopizik, inkább másfél-két óránként, mint három. De hát ugyebár a 3 órás turnusokat a tápszeres babáknak találták ki.

Most már rendesen nyúl az érdekes dolgokért, rágicskálja őket, bár a nagyon kemény műanyagoktól hamar mérges lesz és mérgelődik:)

A hangját is hallatja, egyetlen szavajárása, hogy "vávávávávávává". Ez úgy kezdődött, hogy elkezdett hang nélkül tátogni, mint egy halacska, aztán meg ez a hang jött hozzá:)

Tegnap voltunk 5 hónapos méredzkedésen és friss adatokkal szolgálhatok:

67cm (én itthon 70-nek mértem)

7700g (a játszótéri, 3hónappal idősebb Kincső ennél jóval kevesebb...)

Ééééés, a bal alsó 1-es fog egyik csücske kint van. Érdekesen néz ki, látható egy kis fehér pötty, de ujjal nem érzékelhető, a védőnő viszont spatulával vizsgálta és a fa megakadt rajta, tehát nem anyatejmaradék/lepedék. Már gyanús volt egy pár napja, hogy nagyon rágja az ujjunkat ill. mindent, ami oda kerül, és kissé nyűglődik is esténként az altatásnál. De hálistennek csak akkor az egyszer a nap során.

Hihetetlen, hogy nemsokára 6 hónapos lesz, a hónap végén, és elkezdhet enni! Nem is nagyon emlékszem már, hogy volt ez Vincével. De biztos eszembe jut majd. Bár tegnapelőtt suttyomban elfogyasztotta első "ételét": Vince kapott a fagyistól egy csomó tölcsért és azokat rágcsálta. Gondolom, az egyik beesett Lucához, akire rá volt húzva a napfénytető, mert nagyon szemébe sütött a nap. Mikor hazaértünk, kinyitottam a tetőt, és ott feküdt Luca, egy fagyitölcsérrel bírkózva.) Hát nem sokat, egy jó kis falatot az aljáról megevett:)

Egyszer, még jó pár hete, talán hónapja, valamit ígértem Vincének - és viccből kereszteztem az ujjaimat, hogy "ígérem". Nos, hát azóta Vince ujjai folyamatosan keresztben vannak, így eszik, így nyomja a hátul növő őrlőkhöz (amikből az egyik már 3/4-ben kint van!), szóval állandósult az ujjtartás.

Nos, ma Luca méredzkedett a védőnőnél, és kaptam tanácsokat a Vince altatására nézve. Már ki is próbáltam... Szóval Anikó szerint ez a nagy hosszas hercehurca csupán játék az idegeinkkel, erőpróba. És hát keménynek kell maradni. Vagyis, a feladat a következő:

1.szobába fel, megállapodás szerint 1 vagy 2 mese (most már ezt is megreformáltam és a "gyorsautóst" (=Csúcsforgalom teszveszvárosban) száműztük az alvós könyvek közül, mert szerintem nem lenyugtatja, hanem felpörgeti a sok változatós autó), netán egy dal, puszi, betakarás, jó éjt és kijönni.

2. ha sír, és hát miért ne tenné, akkor szótlanul bemenni, lefektetni, betakarni, puszilni és újra kijönni.

3. azt tisztázni kell, hogy a szobából ki nem szabad jönni.

Nos, hát frissiben ki is próbáltam a módszert. Háááát. Eléggé sírt... szegénykém. Meséltünk kettőt, elénekeltem a töntöntönt - ez a kedvenc dala, az egyszervolt.hu főcíme:) - és kijöttem. Na innentől kezdve szegény előbb csak halkabban, végül teljes odaadással visítva mondta: anya is a szivacson pihen!. De én csak csendben visszamentem, mondtam, hogy anyának dolga van, nem pihen. Kb. 10x mentem be és jöttem ki, végül már láttam, hogy majd leragad a szeme, úgyhogy odaültem mellé, és mondtam neki, hogy anya nem pihen melléd, de itt ülve megvárom, míg elalszol. És így végül elaludt. Remélem, Luca tényleg nem fog ezután sem rákapni a cumira!!!

itt lennék hát, anya most szólt rám, hogy fogadjam el a meghívót, és kezdjek el akkor én is írni a blogba, mert a könyvekbe nem nagyon tettem eddig - ahhoz képest, hogy én vagyok (voltam) grafomániás ...

szóval a csucsuu Vincénél azt jelent, hogy kukucs, nagyon aranyosan mondja. A következő helyeken mindig van csucsu:

a tetőablakon fürdés után(előtt) bár mostanában már nem jellemző, mert sötét van, mire felmegyünk fürdeni)

a SZÉKOM (kukások) telephelyénél a betonkerítésen át a lyukon, vagy a kerítés felett apa nyakából.

Ennyit akartam elsőre elmondani.

Azt hiszem, most már nyugodtan kimondhatjuk, hogy Vince belépett a hisztikorszakba. Már Luca születése után közvetlenül mutatkoztak az első jelek, úgy mint tombolás eddig simán kezelhető "gondok" miatt, pl. milyen pohárból, mit kér inni.

Ez azóta csak fokozódik, most már mondja is, hogy így akarja, vagy úgy akarja. Közben tátott szájjal ordít, és nála nem igaz, hogy egy könnycsepp sem gördül ki a szeméből, mert mindeközben, mármint az ordítás közben krokodilkönnyek hullnak és folyik a takony. Plusz, mivel most nőnek hátul az őrlők, a nyála is jön:)

Ehhez az óriás hisztihez jön hozzá az apa-mánia. Nem is tudom, írtam-e, de már több, mint 3 hete elkoboztam a cumit, a játszótéri kakaskodások miatt. Ezért, vagy talán azért, mert engem a Lucáénak, Balázst a sajátjának tekinti, azóta nem vagyok jó neki. Nem akar velem felkelni, enni, lefeküdni. "Apájal pihenek!" Ez amiatt is lehet, hogy Balázs, igazi jó férj módjára hagy engem reggelente még lustulni, és ő kel Vincével rendszeresen 6-kor, vagy akkor, amikor, de naggggyon korán, már amióta Lucát vártam. Szóval valamennyi megszokás is van benne, de a cumikobzásig nem volt belőle gond, ha mégis én voltam a soros. Délben pedig velem aludt el legkönnyebben.

Az alvás korábban nagyon egyszerű történés volt Vince életében, cumi a szájba, kis ölben pihi, aztán velem 5 perc alatt, mással 10-15perc alatt elcsendesedés. Ez az esti alvásnál még rövidebb volt, ugyanis ölben mese, majd ágyban ébren otthagyás. És reggelig óriás csend! Az első napokban rendesen elvonási tüneteket produkált Vince. Amint felmentünk, hogy pihen, vergődni kezdett, rángatózott, és torokhangon ordította, hogy apát akarja. Nos, hát ezért aztán az első két hétben Balázs az ebédidejére fittyet hányva itthon töltött jó másfél órákat a Vince altatásával. Egy kis képeskönyvnézés, mese, még ezt énekekeld, azt énekeld, míg végül valami csoda folytán elaludt. És ugyanez mégegyszer este. Az eddigi legkésőbb 9-es elcsendesedés, de inkább fél9, fél10-re tolódott ki:( Odáig már eljutottunk, hogy azt megérti, hogy délben Balázs dolgozik, és anyával is lehet pihenni. De egyszerűen megőrjít, mikor a 40.percben még ugyanott tartunk, ahol a kezdetekkor:(

De az egész bejegyzést a reggeli mizéria ihlette: Vince ma csodák csodájára 7 körül kelt és gondoltam, hagyom még Balázst pihenni. Mikor Vince átjött a szobánkba és közölte, hogy Rudit kér, sokat, akkor én elindultam, hogy felszolgáljam. Erre azonnal hangos óbégatásba kezdett, hogy apával akarja. Erre átmentünk a szobájába, és ott fennhangon, de szerintem azért nem kiabálva mondtam neki, hogy kap Rudit, ha nem sír. De csak folytatta, és én is. Mire aztán felkaptam és lehoztam a nappaliba, merthogy folyton attól tartok ilyenkor, hogy felveri Lucát. Itt is csak folytatta, beraktam a dolgozósarokba, hogy jöjjön ki, ha nem sír és kér Rudit. Erre lejött Balázs, dugába döntve az addig neveléssel töltött reggeli 10 percet... és még ő állt nekem, hogy miért ordítozok a gyerekkel...

Egyébként a Rudival való meghitt viszony megér egy külön bejegyzést! :)

Nos, hát egészen belejövök az írásba itten:)

A hétvégén óriás megaparty-n voltunk, Ágiéknál. Vince Balázzsal töltötte az egész napot, de nagy balhéba nem kerültek! Pedig rengeteg gyerek volt, előzetesen kissé tartottam attól, hogy valakit hamar hazavág... (Balázs: azért volt egy-két necces helyzet Jánoskával ...)

Tegnap este, mikor hazajöttünk, és kimentek az udvarra Balázzsal, jött nagy futva vissza, és mondja: "anya, gyere ki, gyorsan-gyorsan", előkészítette nekem a szandimat, vegyem fel (persze kacsalábra:) ) és lélekszakadva rohant hátra, a szomszéd füves részére, mivel a szomszéd kisfiú kapott egy kis csúszda-mászóka-homokozó (még nincs benne homok) játszóteret. Teljes extázisban rohant fel a lépcsőn, "anya, fogd a kezem a csúszdán, leesek a fűbe", és csak futott, dumált:) Nagyon-nagyon aranyos volt! Mondtam is Balázsnak, ha egyszer lesz saját udvarunk, úgy tűnik tuti választás lesz egy hasonló tákolmány, mert ennyire még nem láttam soha örülni!!! A mászóka tetején van egy kis védőkorlát, nekiállt olvasni, ahogy szoktam neki mutatni, oda van írva: Vin-ce! Mondtam neki, hogy inkább az, hogy Ger-gő, hiszen az övé:)

Ha már legutóbb csak negatívumokkal jellemeztem Vincét, azért kicsit árnyalom a képet:)

Vince beszéde azóta állt neki a lendületes fejlődésnek, mióta varrtam az ablakokra függönyt, valamikor a nyár elején. Neki sárgát, Lucának pirosat. Kb. ezek voltak az első szavai. Persze "sáááááá" és "pozsös" inkább.

Azóta viszont napról-napra változik a szókincse. Mostanra már egész mondatokban beszél, jelen-múlt és jövő időben, igeragozással, felszólítómóddal, ami csak kell. Most jönnek már a finomítások, mert pl. a fut múlt ideje nála futt:) az esziké pedig ett:)

A beszédtanulás során fura még szembesülni saját kis szótárunkkal, amit persze Vince simán visszamond, holott nem feltétlenül szeretnénk. Az első ilyen az volt, mikor a játszótéren minden gyerekkel perelt, hogy "mondom, hogy vigyázz". Soha nem vettem volna észre, hogy ennyit használom neki, hogy "mondom":) és még a hangsúly is stimmel. Ezért is mondják, hogy a gyerek egy tükör... A legújabb ilyen pedig a "nemáj", mivel én is gyakran mondogatom neki, hogy ó Vince ne már! Meg a zavarba ejtő "ne bántsál", amit ugyebár az előző bejegyzés alapján érthető okokból gyakran mondogatunk neki. Kívülálló viszont azt gondolhatja, na ezek is bántalmazzák a gyereket otthon:) Kíváncsi vagyok, mikor mondja majd, hogy dedurvaaaa:)

A látványos nyelvi fejlődés miatt most aztán bőszen nekiálltunk mondókázni/énekelgetni neki ill. vele, mert most már a legtöbb gyakran hallott versikét simán visszamondja, vagy legalábbis befejezi a sorokat. Nagyon vicces, ahogy hallás után tanul, ha megtetszik egy-egy új vers vagy dal, azt aztán 50szer egymás után el kell mondani neki. A legújabb kedvenc a Körtéfa kezdetű népdal.

Vicces még, hogy mennyire következetes hibákat vét. Valami miatt pl. az f és s hangokat érdekesen keveri. Pl. "sölmegyünk a fobába". Vagy ott van a "v". Ez a vaj szóban simán kijön, de vonat (hojat) és Vince (Hince) szavakban h-ra vált.

Szóval ma nekilátok Vince blogos baba- illetve hát talán inkább gyereknaplójának. A korábbi, papírformátumú napló már lassan betelik, több mint 2 év alatt nem is csoda.

Íme főhősünk:

Vince új kihívása az életben, így friss 2évesen, az osztozkodással való megismerkedés illetve agressziójának megfelelő kezelése. Ez jelenleg még nem annyira működik, én folyton a netet bújom, hogy mit tegyek/tegyünk vele, hogy normalizálódjon a helyzet. Csak a rend kedvéért: Vince Luca születése óta rettenetesen vad kisfiú lett, mára odáig fajult a helyzet, hogy a játszótér réme:( Mindenkit azonnal támad (értsd fület tép, megrúg és főként megharap), ha csak úgy is látja, hogy talán-talán valaki elveheti a játékát.

Hosszas utánaolvasás ill. védőnői tanácskérés után a stratégia a következő: rosszaság esetén azonnali verbális dorgálás, hangsúlyozva, hogy a beszéd a megfelelő út. Mindez szemkontaktus teremtésével. Itthoni bántalmazás esetén különválasztás, vagyis "kizárás" az előszobába.  Játszótéren pedig vége a szabadon eresztett korszaknak, szorosan  nyomában vagyok folyton, nehogy bárkire rá tudjon támadni! Remélem, ezekkel azért lassan túlleszünk ezen a dolgon, nagyon várom már a végét... bár a védőnő szerint simán lesz 3éves, mire le lehet a harapásról szoktatni...

Pedig alapvetően nagyon édes és aranyos, példa erre ez a szeretgetős kép is: