Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, valamit tuti elrontottam valahol, de Vince ellenáll a délutáni alvásnak. Már egy jó ideje 2nél hamarabb nem tudom elaltatni, akár énekelek, akár hagyom, akár ordítok, mint ma. Annyira szégyellem magam miatta, már jól ki is bőgtem magam, és komolyan érdekelne, mások hogy bírják türelemmel. Hogy hűen leírjam, mi is történt, elmesélem szépen sorban (Vince, ha majd olvasod, remélem okulsz belőle - és addigra nem leszel miattam sem gyerekgyilkos, se homoszexuális). Szóval 1kor ebéd, minden rendben ment egész nap, már ki is merészkedtünk a levegőre, volt csúszda, hinta, szóval jól telt a délelőtt. Már ebédnél megbeszéltük, hogy szépen csendben elalszik, nem műsorozik.
Felmentünk, meséltünk 2 annásat, énekeltem egy A part alatt-ot, és szépen befelé fordult. Lucát próbáltam közben szoptatni, de ő nem volt még álmos, vagy legalábbis nem tudott aludni, míg Vince motyorászik. Na jó, akkor Lucát lehozom, Vince szépen befordult. Kb. 2 mp múlva szöszmötölés, mire felmegyek, már a fonott kosárnál játszik. Na, szépen lefektetem. Jóccakát. Luca közben már hallom, a folyosón matat lent. Lejövök. Pár perc múlva újra hangok, Vince vigyorogva a folyosón vár. Na, erre mondtam, ok, ahogy ígértem, elteszem a diavetítőt. nagy dérrel-dúrral lehozom (mármint a vetítőt). Vince innentől ordít. Először, hogy ne vigyem el a vetítőt, aztán, hogy menjek vissza. Visszamegyek. Megsimogatom, hallgass Vince, jóccakát. Ok, anya, ne menj el. Csak lemegyek, nem megyek el, itt leszek alattad a nappaliban. Neee, ne menj el. Jóccakát. És innentől csak ordít. Mondom, legalább míg itt vagyok, ne ordíts. De mégis. Na ilyenkor durran el az agyam, így lett ez most is. Érdekes, hogy mikor leordíto ma fejét, hogy hallgasson, azonnal elhallgat... Ettől lesz pszichiátriai eset... ilyenkor aztán azonnal el kell kezdenem bőgni, hogy milyen egy anya vagyok. Ellenben Elvirával, aki tegnap este is annyira álszent módon állította, hogy ő mindig szép szóval ér el mindent a gyerekeinél. Tuti anti-anya vagyok!!!! Felvágom az ereimet!!! Közben persze Luca a lenti folyosón az óriási ordításomat hallva szintén torkaszakadtából ordítani kezd. Felhozom. Vincét ölbe veszem, kompenzálok. Ő erre dörgöli a mellemet, a pólómon belül. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ: Eldobom az agyam!!! Megint rákiáltok - szegény. Komolyan annyira sajnálom. Tuti amiatt ilyen kis agresszor, engedetlen, szófogadatlan, mert ilyen anyukája van:(:( Mindig megfogadom, hogy jó útra térek... Persze hogy a sztorit is befejezzem, ezek után simán elalszik, mindenféle rinya nélkül. Ki érti ezt?!
