Vince és Luca élete

Nos, hát most már Lucával kapcsolatban is sokszor megkérdőjeleződik bennem, hogy jól csinálom-e a dolgom. Tegnapelőtt éjjel Luca éjjel 1től 4.30ig folytonosan ordított, és egy kicsit sem sajnáltam.... még aludtam is közben. Hát nem is tudom, hogy minősítsem magam. Amúgy előzetesen megegyeztünk Balázzsal, hogy hagyjuk, mert Vincét is ilyen korában már hagytuk így átsírni éjszakákat, és azóta nagyon megbízhatóan alszik éjjelente. De valahogy Lucát jobban sajnáltam - eddig. Ugyanis, ok, hogy nőnek a rágófogai, meg még kifelé jön a betegségből, amibe nagyon bele se ment végül, és emiatt, meg a miskolci, paneles hétvége miatt nagyon rákapott arra, hogy köztünk alszik, de ott is úgy, hogy először körbetáncol mindkettőnket, mindenki hasát kipróbálja, majd végül egy kitekert pozitúrában elalél. Miskolcon már odáig fajult a helyzet, hogy még szopiztatni is kellett már, hogy elhallgasson. Szóval megbeszéltük, hogy bekeményítünk. Amikor rákezdte Luca, áthoztam Vincét magunkhoz, hálistennek őt egyáltalán nem zavarja az ordítás, főleg, ha a szomszéd szobából szűrődik át. Na de a lényeg a lényeg, hogy ezért aztán tegnap éjjel már egyszer ébredt, 3.30kor, és azután gyorsan vissza is aludt 6-ig. Remélem, a ma éjjel is hasonlóan alakul! Ja, és a kételyeim azután támadtak, hogy a játszón beszélgettem a többi anyukával, és mindenki azon a véleményen volt, hogy ők ilyenkor bizony inkább magukhoz veszik és hagyják, hogy úgy aludjon a gyerek, ahogy ő akar. Ha szopik, szopik, ha a hasukon alszik, akkor ott. Már teljesen magamba fordultam, mikoris hazaért Balázs, aki szintén elmesélte a kollégáinak az éjszakánkat (a kollégái kicsit idősebbek nálunk), ők pedig egyöntetűen azt állították, hogy csak így lehet megtanítani aludni egy gyereket. Na, szóval hát jó vagy nem jó, ez már így van. Én nem vagyok egy ennyire önfeláldozó anya...